“Ímé, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem (tenné is), legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany (álló)képet, amelyet felállíttattál, nem imádjuk.” Dániel 3:17-18
Isten a fenti sorokat tanította nekem, amíg kórházban voltunk. Íme egy kis jelmagyarázat:
- tüzes kemence: műtét, gégekanül kivétel, vagy esetleg visszatétel, ha nem bírja Vince az önálló légvételt
- istenek: aggódás, mások, ill. saját magam vádolása, önsajnálat, döntésekhez kapcsolódó felelősség terhének elhordozása
- arany (álló)kép: elvárás egy normális életre, ragaszkodás ahhoz, hogy mindenképp gégekanül nélkül kell éljen Vince
————————————
Összefolyik az idő. Két hete kórházban vagyunk. Vince gégekanül nyílását összezárták. Erőtlennek érzem magam. Elfáradtam. A műtét után közvetlenül sajnos egy bakteriális fertőzés is az utunkba állt. Mindent újra kellett tervezni, mert Vince sokáig volt gyenge. Műtét után az ember mindig kicsit belehal a történtekbe, és teljesen más nézőpontból látja meg a világot. Béke, csend, lelassulás, és mérhetetlen nagy hála van mindenütt, bármerre nézek!
Fél órára kijövök az intenzívről. Zuhanyozom. Közben rám törnek a szülési emlékek. Rácsodálkozom, hogy mennyi ismeretlen hanggal kellett megbarátkozzak anno. Gépek zaja, sípolása, és Vince kanüljéből jövő szörcsögő vagy sípoló hangok sokféle verziója. Tudtam mindig, mikor kell szívni a váladékot, mikor kell kicserélni a gégekanült, mert vészhelyzet van a beszáradás és a légút eltorlaszolás miatt. Most meg hirtelen hiányzott az egész. Hiányzott a már jól ismert helyzet. Rohantam ismét az ismeretlen felé, amely visszafordíthatatlan volt és ijesztően hideg. Úgy éreztem, fáradt vagyok már ahhoz, hogy mindent előröl tanuljak. Hmmm, amikor elképzeltem a dekanülálási folyamatot, akkor mindig boldogság és könnyedség árasztott el. Most meg itt állok, telis-tele bizonytalanságokkal. Vincének meg kell tanulnia köhögni, más módon enni és inni. Új életet kapott, én meg egy új gyermeket, aki ugyan 8 éves, de olyan ő most nekem, mint egy újszülött, akinek az összes rezdülését újra kell tanuljam.
“De egyet (cselekszem), azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” Filippi 3:14
Óhatatlanul összehasonlítom a két élethelyzetet. Vince kanülműtétjénél és a mostani dekanülálási műtétnél minden ugyanúgy játszódik le: izgulás a műtét miatt, vészhelyzet a légcső eltömítése miatt, leírhatatlan nagy fáradtság a folyamatos készenlét kapcsán, stb. Egy dolog azonban mégis más: a másodiknál, a dekanülálási folyamatnál nem a saját gondolataimon rágódok a nap végén, hanem feltöltöm a szívem Isten gondolataival. Ő pedig határtalan békét ad nekem, aminél most nem is vágyom többre!
“Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok. Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság.” János 17:15-17
…és valóban megőrzött bennünket! Vince 1,5 héttel a műtét után már 5-ös fokozaton suhant az intenzív osztályon az elektromos kerekesszékével, tudtuk őt állítani fél órákat, megtanult darabosat enni úgy, hogy nyelés közben nem vett levegőt, mint ez idáig tette azt gégekanüllel. 8 évig Vincének nem kellett köhögni, mert amint a váladék felszakadt, rögtön kiszívtam egy leszívó katéterrel a gégekanül csövéből. Műtét után rengeteg váladék termelődött a beavatkozás és a fertőzés miatt is. Az orvosok látták, hogy küzd Vince és nincs elég ereje köhögni, így ők inkább a kanüllel való biztonságos és kiszámítható életet javasolták. Férjemmel mégis úgy határoztunk, hogy esélyt adunk kisfiúnknak a kanül nélküli életre. Hosszú út van még előttünk, de már most bizakodunk, hisz műtét után egy héttel Vince hatalmas váladékot tudott felköhögni fekvő helyzetben. Isten most is csodát tett! Vince köhögéshez szükséges izmait, amit eddig soha nem használt aktívan, mozgásba hozta! Annyira hálás vagyok mindenért! Köszönjük az imáitokat!
„És íme eljöve egy ember, kinek Jairus vala neve, ki a zsinagógának feje volt; és Jézus lábai előtt leesvén, kéré őt, hogy menjen be az ő házába; Mert vala neki egy egyetlen leánya, mintegy tizenkét esztendős, és az a halálán volt. / Mikor még a szó szájában vala, eljöve egy ember a zsinagóga fejének (házától), mondván neki: Meghalt a leányod, ne fáraszd a Mestert! Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele neki, mondván: Ne félj; csak higgy, és megtartatik.” Lukács 8:41-42, 49-50
