Automatizmus. Megszokás. Mások mókuskeréknek hívják. Mindnyájan küzdünk az unalmasnak tűnő hétköznapok ellen. Hová tűnt gyermeki énünk? Hová lettek a mindennek örülni tudó jellemünk? A felnőtté válás során jött megannyi teendő és a probléma megoldó üzemmód kiölte belőlünk az egyszerűség művészetét. Gyerekként eszembe se jutott azt a kérdést feltenni, hogy miért keltem ma fel! Felkeltem és örültem a napnak. Jó érzés volt, ahogy a macska belefúrja a takarómba a mancsát reggel és dorombol a hajnali fényeknek. Örültem a vajas-lekváros kenyérnek, ami a konyhaasztalon várt reggel. Daloltam a rádióban hallott slágereket. Táncoltam a nappaliban egy esernyővel és közben musical színésznek képzeltem magam. Elvittem a kutyánkat sétálni és időtlenül gyűjtögettem száraz terméseket, leveleket, hogy később kézműves hobbimnak hódoljak. Találkoztam az utcában lévő gyerekekkel és kitaláltunk valami közös játékot sötétedésig. Persze voltak kötelezettségek is, mint gazolás a kertben, mosogatás a konyhában, rendrakás a szobában és iskolaidőben a sok házi suli után. De egyszer nem kérdeztem meg magamtól, hogy miért keltem fel? Mentem és tettem a dolgomat.
Ismét arra keltünk, hogy útnak indulunk…
Idén nyáron elvonultunk Vince fiammal három hétre Lengyelországba a Paley European Istitute-ba, hogy megnézzük, milyen tornát, mozgatást, fejlesztést tudnak javasolni egy olyan gyereknek, aki egész nap ül a kerekesszékében és egy ujjal irányítja az érintőképernyős tabletjét. Kérdezhetnéd, hogy miért kellett megint külföldre menni, de hidd el, voltunk már ezer más helyen, de sehol nem merték Vincét jobban megmozgatni a gerincrúdja és a vékony csontjai miatt. Mindig ott kötöttünk ki, hogy kivettük a székből Vincét egy tornamatracra és átmasszíroztuk a testét, de aktív mozgást soha nem tudtunk elérni.
Franciaország, Németország, Amerika és most Lengyelország
Szóval nekivágtunk Lengyelországnak és megint semmi kedvem nem volt pakolni, útnak indulni, átgondolni az összes lehetséges verziót, hogy mire lehet szükségünk a három hét alatt. Megkérdeztem ismét magamtól, hogy miért van erre szükség? Miért nem lehet csak itthon nyugisan eltölteni a nyarat? Tanulós év után, jó lett volna belecsobbanni a nyárba és csak lenni. Sétálni nagyokat a tó parton, találkozni, beszélgetni barátokkal, bedobni Vincét egy meleg vízű strand medencéjébe, enni egy lángost és lenni időtlenül. Miért kell felkelni és indulni messzi helyekre?
Ézsaiás 48:17
Már nem tudok felkelni a gyermeki énemmel, elfogadtam, felnőtt lettem. Viszont újra és újra rá tudok csodálkozni, hogy Isten mennyi kincset rejteget és hogyan szövi a szálakat az életünkben.
„Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell.”
Miért kellett felkelni azon a reggel, amikor útnak indultunk három hétre Varsóba? Miért kellett felkelni azokon a reggeleken, amikor izomlázam volt első hét után, mert próbálkoztunk módszerekkel, hogy tudjuk egy emberként Vincét kerekesszékből mosdóra emelni? Miért kellett felkelni fáradtan az útról hazatérve és szervezni a kerekesszékes táborunkat és hajnalokig gyártani kreatívokat, programokat, pályázati beadandókat? Miért nem lehet egyszerűen csak nyár?
Visszanézve minden egyszerűnek tűnik.
Isten arra hívott, hogy átadhassuk azt az ajándékot Vincének és a táborban más gyerekeknek is, hogy a kerekesszékből szabadon felállhat, mozoghat és oda mehet, ahová szeretne. Egy szintbe kerülhet álló emberekkel és a saját lábán tapasztalhatja meg, hogy milyen egy táborzáró tini-disco-ban táncolni a lányokkal a kezüket fogva.
Kérdezhetnéd, hogy ez eddig miért nem történt meg? Vincét állítottuk, de egy kifeszített pózt biztosító állítógépünk volt, hogy vigyázzunk a vékony csontjaira ill. a gerinc rudjára. Bárhová mentünk fejlesztésekre, kórházi kezelésekre, mindenhol megdicsértek bennünket, hogy jó úton járunk. De a szabad mozgást koránt sem tudtuk Vincének megadni. A lengyel rehabilitációs központban megismerve Vince előtörténetét, már a második nap betették egy speciális hámba és reptették, járatták, gördeszkáztatták egy hét alatt. Végeztettek vele olyan mini karmozgásokat, hogy Vince pár nap után életében először érzett izomlázat. Átmozgatták egy speciális elektromos szerkezettel az arc és gégeizmokat és egy hét után jobban össze tudta mondani a hangokat szavakká formálva.
A reggeli fáradtan indulós, az csak egy érzés…
Istennek megannyi terve van a mai napoddal. Persze nem hívhat minden reggel sokhetes kaland megtételére, de minden egyes nappal terve van, hogy a végén egy tökéletes és gyümölcsöző életet adjon neked. Eszembe jutott a tegnapi nap. Látszólag semmi nem történt. Itthon voltunk Vincével, beszélgettünk, ettünk-ittunk, felállítottam, kezeltem elektro-stim-mel a nyaki izmokat, felhívtunk egy barátot, amíg Vince ihalált, addig én tornáztam a kertben, Vince sms-eket gyártott, hogy toborozza a kortársait a szeptemberben induló színjátszókörbe, főztem, teregettem, mosogattam, könyvet olvastunk közösen a teraszon Vincével, elküldtem pár e-mail-t, gyártottam a Fügefa Gyümölcsei Alapítvány FB oldalára kreatívokat, videótelefonáltunk a mamáékkal stb. Ma reggel, amikor visszagondoltam a tegnapi napomra miközben Istennel beszélgettem, két pillanat ugrott be élesen: Kimentem a taxishoz, aki várta a férjemet, hogy elvigye üzleti vacsorára. Megkérdeztem tőle, hogy amíg vár, van-e szüksége mosdóra vagy hozzak-e neki egy italt? Kedvesen mosolygott és kicsit beszélgettünk. Láttam a szemében, hogy ma ez volt neki a gondoskodás.
A másik pedig az volt, amikor férjem éjjel kiment a teraszra, felnézett a csillagokra. Tudtam, hogy a 14 éves kutyusunkra gondol, aki előző nap halt meg. Átöleltem és felemlegettünk szokásokat, amik hiányoznak most, mert nincs velünk Szása kutyánk. Ez volt a vigasztalás ideje.
Isten mindig túlcsorduló szeretettel gondoskodik!
Persze Isten sokkal több dologra hívott el tegnap, hisz Vincével ezer dolgot csináltunk és ki tudja, ezek közül mit visz magával a felnőtt életébe. Isten a saját képmására teremtett bennünket. Tegnap átadhattam Isten tulajdonságai közül a gondoskodást és vigasztalást a táborban átadhattuk az örömöt Vincének és a másik táborozó kisfiúnak azáltal, hogy tudtak a saját lábukon táncolni. Akik látták a kerekesszékes táboros beszámolóinkat az interneten, azok közül már három anyuka is írt, hogy küldjem el az állítós hám beszerzési lelőhelyét. Isten pedig ki tudja még mennyi áldást tartogat, hiszen ő a Minden Kegyelem Istene! Két hete mondtam férjemnek, hogy kellene egy olyan emelőgép, ami elektromos, mert nehéz egyszerre Vince lábát tartani és pumpálni a hidraulika szerkezetet. Képzeljétek, még tartott a tábor, amikor barátnőm unokatestvére látta a neten, hogy milyen szerkezeteket használunk és a már nem használt elektromos betegemelőjét odaajándékozta nekünk!
Minden napnak célja van, mindig megérkezik a válasz, hogy miért kell felkelni és mit kell továbbadjunk. Dicsőség Istennek mindenért!
Lukács 6:38
„Adjatok, nektek is adatik; Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.”
Emelőhám beszerzési linkje:
https://levicare.sklep.pl/levi-active/659-leviactive-zestaw-1-z-podnosnikiem-levicare-q140.html
Férjem talált egy másik verziót is, ami kicsit olcsóbb:
https://eshop.velcon.sk/vak-na-nacvik-chodze-human-care/
Emelőhám beszerzési linkje:
https://levicare.sklep.pl/levi-active/659-leviactive-zestaw-1-z-podnosnikiem-levicare-q140.html
Férjem talált egy olcsóbb változatot is az emelőhámra, annak pedig ez a linkje:
