“Asztalt terítesz nekem ellenségeim előtt: elárasztod fejem olajjal. Csordultig van a poharam.” Zsoltárok 23:5

Az én Mennyei Apukám annyira gondoskodó! Olyan hálás vagyok neki! Túlcsordul a poharam! Vince első osztályos lett a Mozgásjavító Általános Iskolában. Megyek érte órák után és látom, hogy suhannak, kergetőznek a folyosón kerekesszékkel, járókerettel vagy valaki kicsit bicegve, de segítő eszközök nélkül. De mind együtt, Vince tele szájjal mosolyog, huncutság a szemében, én pedig elolvadok. Egyik kisfiú megfogja Vince kezét és a táblagépre teszi, majd azt mondja: Vince, üss be valamit a beszélőprogramoddal!

Aztán jönnek a dolgos hétköznapok. Ötkor ébresztő, rohanás, hogy dugó előtt beérjünk az iskolába. Ügyeket intézek, hallgatom a Bibliaiskolás anyagokat, készülünk az újabb mellkasműtétre. Délután versenyt futunk az idővel, hogy a házi feladat, állítógépezés, gépírás, vacsora, fürdés, játék és mese mind beleférjen este nyolc óráig.

Közben Isten eláraszt minden jóval! Megkapjuk a betegemelő* támogatást és fel is szerelik Vince szobájába. Barátok, ismerősök anyagi segítséget nyújtanak, pont mindig akkor, amikor szükség van rá. Orvosok, NEA, segédeszköz forgalmazók, ügyintézők mindig akkor válaszolnak, amikor épp elakadtunk, és nincs más kiút egy jóváhagyás vagy támogatás kapcsán. Rokonok, barátok segítő kezet nyújtanak, amikor már elfogyott minden erőnk! Ha számba veszem az áldásaimat, nincs vége! Túlcsordul poharam!

“Ugyanakkor a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, amint kellene, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.”
Pál apostol levele a rómaiakhoz 8:26

Minden olyan gyorsan történik! Olyan gyors és rohanós az életünk, hogy minden öt percnek dedikált helye van. Az izmaimban érzem a fáradtságot, de közben pedig annyi sok áldás hullik rám. Vannak olyan napok, amikor a teendőkre koncentrálok jobban, vannak olyan napok, amikor meg Jézus Krisztusra. Olyan, mint egy hullámvasút, jó lenne kiszállni és csak Isten békéjére fókuszálni, és a tökéletes ajándékára, Jézusra. Azon kapom magam, hogy amikor nem rohanok, akkor meg panaszkodok. Kiöntöm a szívem mindenkinek, akivel találkozom, elmondom, hogy fárasztó a rohanás, fárasztó az, hogy Vince nem beszél, és ki kell találni minden egyes iskolai feladatnál, hogyan lehetne vele azt megoldani és visszakérdezni. Elmondom, hogy ismét műtétre megyünk, mert ki kell venni a mellkaslemezeket, amiket két éve betettek a korrekció miatt. Panaszkodom a 1,5 órás dugó miatt. Türelmetlen vagyok, ha Vince útközben pisilni szeretne. Jaj, sok minden miatt panaszkodom… Végül rájövök, hogy nem magamnak és nem is másnak kell kiöntsem a szívem. Egy dolgom van: Istennel beszélni ezekről! Elmondani neki az összes sanyargatásomat, aztán pedig számba venni azt a sok-sok mindent, amiért igazán hálás lehetek!

“A ti szelídlelkűségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”
Pál apostol levele a filippiekhez 4:5-6

Aztán mindig van olyan pont, amikor már nem küzdök a hullámvasút ellen sem, mert rájövök, hogy a gonosznak ez egy igen jó kis támadása felém, az emberek felé. Rohanás. Olyan egyszerű játék, mégis olyan fárasztó! De elfogadom, ezt is, mert tudom, hogy Isten gyermeke vagyok és mindez, amit most látok, csak időleges. Vár ránk az örök élet! Úgyhogy teljes megnyugvással elfogadom, hogy hosszútávfutó lettem én is Krisztusban!

„Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék: mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is: mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.”
Pál apostol levele a filippiekhez 4:11

Az az imám, hogy Isten adjon erőt megmaradni a hitben! Bármilyen őrült és rohanós is az életünk, odafutok hozzá és átadom neki az összes aggodalmamat, félelmemet, türelmetlenségemet és haragomat. Hála Istennek nem csak egyedül futhatok, hanem sok lelki társam támogat, és van, hogy kapok egy sms-t: 5 perc ima? Imádom! Minden megváltozik az alatt az 5 perc alatt! Isten bármikor, bármilyen helyzetben megajándékoz a végtelen szeretetével és békéjével! Helyre kerülök, csendesség árasztja el a szívemet, hátradőlök, Isten épp alkot! Sssssh, ne mondj most semmit, csak várj, várj türelemmel, várd a következő áldást! Ő hűséges! Soha nem hagy el! Ámen


*
betegemelő: Ha nehezen tudod mozgatni szerettedet, adj be egyedi támogatásra kérvényt a NEA-hoz, hogy támogassák az eszközbeszerzést. A forgalmazót keresd, aki el tud mondani minden részletet ezzel kapcsolatban és előzetesen ki is próbálhatjátok a szerkezetet. Kapcsolat: Dia-Med Kft. Tel.: 06-20-934-9740