7 éve született Vince. Azóta őrült események sorozata vágtatott végig az életünkön. Ennyi gépet egyszerre még soha nem tanultam meg kezelni és értelmezni: lélegeztetőgép, fejőgép, váladékszívógép, pulz-oxi mérő, gyomorszonda, ambu-ballon, fonendoszkóp, oxigénpalack, inhalátor, köhögtető gép, párásító, légzésfigyelő.

Tudtam, hogy nehéz menet lesz, mert Vince alapbetegsége, az arthrogryposis már kiderült a terhességem 25. hetében. De arra nem számítottam, hogy az élet helyett a halállal kell majd szembenéznem nap mint nap. Mert valójában, visszanézve az eseményeket, minden nap belehaltam egy kicsit a helyzetünkbe. Tavaly Vince születésnapján nem bírtam abbahagyni a sírást. Minden emlék rám tört és csak zokogtam. Felhívtam a lelki társamat és kértem, hogy imádkozzunk, mert nem bírok megküzdeni ezekkel a múltbéli képekkel. Az ima után nagy béke szállta meg a szívemet!

Az idei születésnap-fordulón kezdett volna jönni a sok múltbéli fojtogató érzés, azonban történt valami. Aludtak még a fiúk, készülődtem, hogy feldíszítsem a lakást, mire Vince felébred. Elkezdtek jönni az emlékek. Megálltam az ablak előtt. Kinéztem, és a fagyos téli reggelen, az ablakon keresztül, hallottam a madarak énekét. Olyan éneket, amit tavasszal hall az ember. Isten a szívembe tavaszi, reményteljes napsugarat ültetett.

Elgondolkodtam ezen. Mennyire törékeny a lelkünk! Egyik pillanatban a halál, a sanyargató mélység, a másik pillanatban pedig, az élet, a reményteljes napfény költözik a szívünkbe. Ennyi lenne a megváltás? Egy perc töredékrésze alatt eldőlne, hogy merre tartunk? Igen, azt hiszem Isten valójában erre hív! A pillanat tört része alatt odaadja számunkra a megváltó életet, egyszerűen csak Felé kell fordulnunk. Mert az biztos, hogy mindig a sarkunkban van, egyszerűen csak Őrá kell nézzünk!

Több ezer év eltelt, és az emberek ugyanazt élik át ma is, mint annak idején. Habakuk próféta könyvénél akadt meg ma reggel a szemem és elámultam azon, hogy három sor választja el a halál érzését, a reményvesztettséget a megváltástól, az éltető erőtől:

“…fájdalom járja át csontjaimat, reszkető léptekkel járok. Bárcsak nyugtom lenne a nyomorúság napján…Az Úr, az én Uram ad nekem erőt; olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem.”
Habakuk könyve 3:16,19

Persze más volt a szituáció, hiszen Babilon elfoglalta Júdát, és egy háborúban másfajta események zajlanak, mint egy gyermek születésénél. De az érzések ugyanazok! A harc az életért ugyanaz! Csak a jelmez és a színpadi díszlet más. De a harc a lelkünkben ugyanaz! Persze nem kell elmenni egy gyermek születéséig, hogy átéljük ezeket az érzéseket. Elég csak rágondolnom a most átvészelt influenzámra. Bizony fájdalom járta át a csontjaimat a hosszan tartó láz során. Tényleg csak a színpadi díszlet változik. A halál érzésével való szembenézés ugyanaz! Viszont nem mindegy, hogy a hit fegyverét vetjük be, vagy hagyjuk, hogy az önsajnálat vagy a testi fájdalmak vegyék át az uralmat. Ezúttal annyi erőm volt, hogy megkérjem a lelki társaimat, hogy imádkozzanak értem és Vincéért is, mert én még beteg voltam, ő pedig már kezdett volna belemenni az influenzába.

“Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében.”
Jakab levele 5:13-14

Törékeny a lelkünk! A pillanat töredéke alatt vagyunk egy helyzetben az élet vagy a hálál oldalán. Isten mindig segítő kezet nyújt, csak emlékeznem kell erre, hogy Hozzá fordulhatok! Ha pedig nincs erőm arra sem, hogy hozzá forduljak, megkérhetek másokat, hogy imádkozzanak értem. Olyan erős volt a hitem abban, hogy mások imái segítséget nyújtanak, hogy az imakérő SMS-eim után fél órával már megtapasztaltam azt, hogy Vince túl volt a mélyponton, engem pedig hatalmas béke árasztott el.

“Íme, én hozok neki enyhülést és orvosságot, meggyógyítom őket, és megmutatom nekik a békesség és a hűség kincseit.”
Jeremiás 33:6

Istenem, olyan hálás vagyok, hogy minden nehéz helyzetre megoldást nyújtasz, és el is mondod a mikéntjét! Köszönöm, hogy adtál nekünk egy használati útmutatót! Ha bajban vagyunk, vagy ha örömünk van, csak fellapozzuk és mindenre megtaláljuk a választ!