Futok, rohanok. Úgy hívjuk a barátaimmal ezt, hogy “karácsonyfa effekt”. Minden nap annyi dísz lóg rajtunk, hogy azt sem tudjuk melyikkel, hogy egyensúlyozzunk. Készülünk Vincével az év végi záróvizsgákra, gyártjuk ezerrel az adaptív feladatokat. Közben futunk szaladunk a különórákra, egy Melodika zeneóra itt, egy színjátszókör ott. Már kattintunk az online sakkóra linkjére, miközben csatolom le Vince lábáról a síneket, mert épp befejeztük az állítást. Inhalálás közben egy kis kartréninget indítok, felcsatolom a kezére a pedálokat, és már alig várom, hogy vége legyen, hogy adhassam neki a reggelit és rohanhassunk logopédia órára. Hétvégén is beállítom az ébresztőt. Egyik nap úszásra visszük Vincét, másik nap meg szeretnék elmenni a korai Istentiszteletre, hogy visszaérjek, amíg alszanak a fiúk, hogy aztán közös erővel dolgozzuk ki az egyes tantárgyak év végi vizsgatételeit. Egyik pillanatban jótékonysági esten találom magam, ahol Vince verset mond két színjátszós társával, a másik pillanatban egyeztetek a helyi uszodával, mert nekünk szerveznek gyűjtést Vince gyógykezelése kapcsán. Közben kis finomságok is tarkítják a heteket: gumicsere a kerekesszéken, lakásfestés, két tucat csemete telepítése a kertben, szülinapi meglepetésre videóvágás, stb. Versenyfutás áldozata minden egyes hét. A feladatos cetlimen a teendők áthuzigálva fekszenek, vagy kiegészítések vannak melléjük skiccelve. Kidőlt faként, kesze-kuszán fekszenek a feladatok a papíron, mintha éppen egy hatalmas forgószél haladt volna át rajtuk…
S mindeközben az zakatol a fejemben, hogy hol vagyok én ebben? Mi a feladatom a világban? Olyan érzés van bennem, mint amikor egy kamasz ábrándozik, hogy mit szeretne elérni az életben. Furcsa állapot, mert ezer teendőm van, mégis azt érzem, hogy tenni kéne, menni kéne… de merre, de mit? Aztán hajnalban, amikor beszélgetek Istennel, kapok egy igét:
“Bizony az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban.”
Zsoltárok 127: 3-5
Olyan hálás vagyok Istennek ezekért a kivilágló üzenetekért! Sokkal több ilyet szeretnék! Mindennap ilyen mélyenszántó üzeneteket kapni, hmmm, de jó is lenne… De a rohanás összenyom, bezár a fáradtság kis kalitkájába, és nincs menekvés. Marad a mókuskerék és a kimerültség. Aztán mindig visszafutok Istenhez! Fogmosás közben szólok hozzá, hajnalban, amikor fordítom Vincét, reggel, amikor végre sikerül fél órával előbb felkelnem, mint a többiek, úszás közben énekelek neki. Lopom a perceket Istennel, és egyszer csak megtörténik a csoda! Meghallom, amit mondani szeretne! Annyira áldott állapot! “Minden a helyén van” érzés! Onnantól kezdve csak hátradőlök a képzeletbeli fotelemben, és a napi rohanás távolinak tűnik. Figyelem, ahogy Isten alkot. Csak átadom magam neki, sétálok vele a vízen időtlenül és gyöngyörködöm a körülöttem lévő áldásokban.
Egy ilyen áldás a filmes tábor, amit kerekesszékes gyerekeknek szervezünk a nyáron. Az egyik pillanatban jön egy ajánlat az egyik anyukától: már nem szeretne foglalkozni egy alapítvánnyal és átadná nekünk. Nem értem, hogy a sok teendő mellett miért van erre nekem szükségem, de megyek és átveszem. Aztán jön egy sugallat, hogy az egyik legjobb barátnőm legyen a kurátor. Kiderül, hogy neki ugyanannyira fontos ez az elhívás, mint nekem, és Isten a sokéves barátságunkat most beérleli egy szép nagy gyümölcsbe. Azonnal meg is találjuk az alapítvány nevét: Fügefa Gyümölcsei Alapítvány.
“A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.”
Máté 24:32
Aztán beindul a lavina. Logót gyártok. Célokat egyeztetünk. Könyvelő kontaktot kapok egy anyukától, akinek már korábban dolgoztam. Tábort szervezünk. Kiviláglik, hogy miért volt szükség arra, hogy életem során belekóstoljak a filmkészítés rejtelmeibe. Tudom már miért dolgoztam hajnalokon át, miért készítettem kisfilmeket, vagy alkottam a grafikus házifeladatok kreatívjait. Kiderül, hogy miért dolgoztam évekig egy multinacionális cég kommunikációs részlegén, kitisztul, hogy miért volt szükség arra, hogy mozgáskorlátozott gyermeket neveljek. Egyszerre összeáll a kép, mint egy szép festményen a színek és árnyékok pontosan a helyükre kerülnek. Isten alkot! Végre hatra dőlve tudom figyelni! És bár megannyi rohanós feladat fojtogatja a napomat, mégis, az élet élni akar, és Istent nem lehet megállítani. A Szeretet el nem múlik és folyamatosan növekszik. Fantasztikus átélni ezt!
„Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak.”
A filmes kerekesszékes táborig van még egy bő hónap, de már most megannyi ajándék érkezett az életembe, a körülöttem lévő emberekébe! Úton hazafelé a külföldi orvosi utunkról kiszálltam a kocsiból, hogy nyújtózzak egyet. Hátra fordultam, és tudtam, hogy a mögöttem lévő ifjúsági szálláson lesz a táborunk. Írtam pár anyukának, hogy van egy ottalvós tábori ötletem, van-e valaki, akit érdekelne, és két hét alatt összetoboroztunk tíz kerekesszékes gyermeket. (Mostanra már 12 főre duzzadt a létszám. :-D) Miután elindítottuk a hírt, hogy tábort szervezünk mozgáskorlátozott gyermekeknek, egy hét alatt összegyűlt a táborunk költségének a fele. Otthon, parkolás közben leszólítottam a szomszédunkhoz járó ápoló lányt, hogy csatlakozna-e hozzánk, és rögtön igent mondott. Felkértem a Speciális Filmfesztivál egyik zsűritagját, hogy egyik nap látogasson el a táborunkba. Igent mondott. Barátok, szomszédok ajánlják fel, hogy önkénteskednek a táborban. Szülinapom kapcsán feltettem egy kérdést, hogy meghívnák-e a barátaim a tábor gyerekeit egy fagyira és tömérdek fagyi-pénz érkezett az alapítvány számlájára. Olyan hálás a szívem! Ezúton is köszönöm mindnyájatoknak! Amire Isten áldását adja, az a magocska szárba szökken, növekszik és virul. Ebben pedig tényleg az a csodás, hogy bár teszem a naponkénti végeláthatatlan teendőimet, de mégis a lelkem egy hatalmas nagy füles fotelben pihen, és nézi a csodát, ahogy a Szeretet árad és folyamatosan növekszik Isten által.
“Ízlelgetem minden igéd,
mint a gyümölcsöt,
gyógyítanak,
mint a csodás kenőcsök.
Az elmémbe
hűségedet bevéssék,
balzsamozza a szívemet,
sej-haj, reménység.”
Lackfi János: Igéd gyümölcse (részlet)
(énekelni lehet a “Szánt a babám…dallamára)
