Furcsán hangzik tudom, de amikor a legnagyobb szenvedéseken mentem keresztül kórházi tartózkodásunk alatt, akkor éreztem legközelebb magamhoz Istent. A mai napig ha valaki felhív kórházból kétségbeesve, olyan örömteli imával tudok imádkozni, mert többször átéltem már, hogy a teljes reményvesztettségben Isten biztosan megmutatja hatalmát. Amikor viszont minden megy a maga útján, hirtelen ürességet érzek. Nincs feladatom? Vincének nem kell szívni a váladékot, mert jól van. Már az összes önkormányzati adminisztrációt leadtam. Elkészült Vince biciklije, és nincs már egyeztetési feladat. Férjem leszervezte a következő kórházi kontroll teendőit. Letudtam a reumatológus, természetgyógyász, vérvétel stb. jelenéseimet. Heti rendszerességgel járok már úszni és biciklizni, belekezdtem a jógába, de még mindig maradt szabadidőm. Hú, ez normális? Kvázi háztartásbeli mama-taxi lettem, aki elviszi a gyermekét egy közintézménybe, és van szabad négy órája.

Szóval minden megy a maga útján, és bár egy hét van még az óvodából és vége a napi szabadságolásaimnak, sürgető érzés vett rajtam erőt, hogy vajon mit fogok csinálni szeptembertől?

A Bibliaiskola egyik óráján a tanár felhívta a figyelmet arra, hogy amikor minden simán megy az életünkben, akkor fontos, hogy építkezzünk, hogy feltöltsük az elemózsiás kosarunkat a szűkös időkre. Ő az Isten Igéjével való betöltekezésről beszélt. De amikor minden jól megy, egyszerűen nem érezem szükségét, hogy imádkozzak, Bibliát olvassak, mert hát minden megy a maga útján. Azt érzem, hogy az imámban nem tudom átadni magam teljesen Istennek, csak inkább megszokásból imádkozom. Egyszerűen nem vagyok szorult helyzetben és nem tudok olyan lelkesen Istenhez fordulni. Ehelyett pótcselekvéseket teszek, örülök egy-egy jól sikerült programnak, sürgető teendőimet kezdem felhalmozni, csak ne kelljen elcsendesedni és meghallani a szívemben tátongó ürességet.

“Itt a szívem, száraz kút. Áss le mélyre, törjön út: élővíznek, mely Tőled jön!” Dobner Illés / Városi Vándor album / Itt a szívem c. számból részlet

Isten azonban most is tanított valamit számomra, amit szeretnék veletek megosztani: mindig kihagyjuk a képletből, hogy saját képmására teremtett bennünket. Egy elvont fogalomként tekintünk Istenre, pedig Neki ugyanúgy vannak gondolatai, érzései, ahogy nekünk. Csak arra vágyik, hogy velünk legyen, de nem megszokásból, hanem mert velünk akar lenni friss szellemben, önzetlen szeretetből. Nem arra vágyik, hogy minden héten kötelességből elmenjünk Istentiszteletre, vagy minden este pontban kilenckor letérdeljünk és imádkozzunk, és másnap lelkesen segítsünk valakinek. Persze ezek mind ráadásként megadatnak, beérnek az Ő gyümölcsei az életünkben. De Neki a frissesség kell! A szabadság! Az első szeretet!

“Kitartó vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál el. De az a panaszom ellened, hogy az első szeretetet elhagytad. Emlékezz vissza azért, honnan estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd, különben hamar eljövök ellened, és ha nem térsz meg, kimozdítom gyertyatartódat a helyéből.” Jelenések könyve 2:3-5

De hogy tanítod meg valakivel, akinek nincs kihívás, nehézség épp az életében, azaz nem szomjazza a megváltást, hogy úgy szeressen téged, mint amikor először találkoztatok és égett a vágy benne, hogy minél jobban megismerjen? Hát úgy, hogy törődsz vele, lesed minden gondolatát, és minden nap valami újat szeretnél neki elmondani és kacagni rajta közösen. Egyszóval újra szerelmes leszel! Na de ezt nem lehet vezényszóra tenni! Hmmm, csak döntés kérdése. Tudtad, hogy szeretni nem az érzést jelenti, hanem azt, hogy hozol egy döntést? Szeretni fogom!

Már hetek óta nem tudtam elmenni Istentiszteletre, de ki voltam éhezve az igére. Meghallgattam felvételről egy részt, amiben a dicsőítésről volt szó. Annyira hozzám szólt, hogy ne legyek már kocka gondolkodású! Nem attól lesz élő kapcsolatom Istennel, hogy Istentiszteleten gubbasztok minden vasárnap. Persze vágyom rá, hogy közösségbe legyek, de ennél sokkal fontosabb az Istennel való személyes kapcsolat ápolása. Hallottam egy dalt a minap, ami Isten fenséges gondoskodásáról és az ehhez tartozó háláról szólt (Fenségednél nincs vonzóbb e földön című dal). Rákerestem a Youtube-on, és elkezdtem megtanulni a szöveget. Tanulgattam, tanulgattam, egy hét alatt pedig már odáig jutottam, hogy a zuhany alatt képes vagyok elénekelni olyan átéléssel, mintha egy egész szimfonikus zenekar kísérne a háttérben. Éneklés közben Istenre gondoltam és arra, hogy mennyire hálás vagyok az Ő szeretetéért. Elolvastam a Zsoltárok 146-150 fejezetét, és azt találtam, hogy Isten dicsőítése a legnagyszerűbb, amit tehetünk. Hétköznapi nyelvre lefordítva, már hallom is magamban nagymamáink mondatát: ‘Légy hálás mindenért leányom!’

Na de én nem tudtam, hogy ha ennek a dicsőítésnek teret és módot adok, akkor olyan békesség szállja meg a szívem, amelyet csak Isten tud adni, és táplálkozhatok belőle nap mint nap! Ugyanolyan áldottnak érezhetem magam, mint amikor szorult helyzetben vagyok, és várom a szabadítását. Vagyis nemcsak a kórházi megpróbáltatások alatt érezhetem Isten intenzív közelségét, hanem békeidőben is ugyanolyan intenzitással átélhetem. Nem kell mást tennem, minthogy dicsőítem Őt hálaadó imával, egy énekkel vagy tánccal.

“Dicsérem az Urat, amíg élek, amíg csak vagyok, énekelek Istenemnek.”
Zsoltárok könyve 146:2

Persze már egy hete ismét kell szívni Vince váladékát, amely a mai reggelre csúcsosodott ki, hiszen oviba menet a reggeli dugóban vagy hétszer kellett félreálljak az autóval. Jött a kapkodás, harag, félelem, de aztán hoztam egy döntést: Istenem, bármi történik is most velem ismét, kényelmetlen ugyan, de dicsőség Neked mindenért. Tudom, hogy ez is a javamra van! (Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezet) Szeretlek! Aztán a következő pillanatban már választ is kaptam Jézustól, hogy mi az értelme a szenvedésemnek. A nagykövetség szép autóbejárója előtt épp a váladékot szívva lehet, hogy a nagykövetségi biztonsági őrnek pont arra volt szüksége, hogy lássa az egész váladékszívási procedúrát. Arra volt szüksége, hogy ölbe tett kézből átváltson gondoskodó atya szerepre, és megkérdezze, hogy nincs-e valamire szükségem. Olyan jó az Úr! Tényleg minden helyzet és mindenki, akivel találkozom, a javamra van, mert most is könny szökik a szemembe, ahogy visszaemlékezem az arcára.

Dicsőség Neked Istenem Mindenért! Vince biciklijéért, a hajnali Skype jógaórámért, egy lelki társam telefonbeszélgetéséért és a közös imánkért, Vince csók-dobásáért, amit a visszapillantótükörből kaphattam el, férjem gondoskodásáért, hogy leszervezi a kórházi utakat, megtankolja vasárnap az autómat, megérti, ha este egy anyuka imádkozni szeretne és nem vele beszélgetek. Köszönet a szüleimnek a gondoskodásért, hogy feljönnek vidékről és Vincére vigyáznak, füvet nyírnak, köszönet egy lelkes barátnak, aki szeretetből átjön és kivasalja az ingeket, köszönet azért is, hogy én is segíthetek például az idős szomszédnéninek, akinek neten regisztráltam a feltöltőkártyás telefonját, köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon segített bennünket anyagilag és el tudtunk menni műtétekre, át tudtuk alakítani akadálymentesre az autónkat és végül köszönet azért is, hogy mindig új dalt adsz a szívembe! Ó és annyi mindent írhatnék még itt, Istenem, Te tudod mennyire hálás vagyok mindenért! A dicsőség egyedül a Tiéd!

Isten Igéjében élet van! Ezt már számtalanszor megtapasztaltam! Ha szeretnél egy röpke órácskát eltölteni közösen és táplálkozni Isten mannájából, akkor most arra hívlak, hogy gyere el szülővárosomba, Veszprémbe, június 24-én, szombaton egy bibliaórára. Azért hívlak, mert úgy örülök, amikor valaki ugyanazt átéli, amin én megyek keresztül, hogy megtapasztalja az életet adó Igének a gondoskodását a saját életében!

Veszprémi Bibliaóra – 2017. 06. 24. szombat 15:00 óra
Cím: Veszprém, Ady Endre u. 8.
Meghívott vendégek: A Közép-Európai Teológiai Akadémia tanárai: Gál Tiborc, aki Székesfehérváron pásztor és Kálmán Ernő, aki a Vissza a Valósághoz Munkacsoport alapító tagja