Voltál már szomorú egy barátod nehézsége miatt? Érezted már, hogy nincs erőd tovább csinálni? Féltél már, hogy nem jön haza soha többé a férjed? Ráordítottál már a gyerekedre és utána ostoroztad magad, hogy miért tetted? Aggódtál már a szüleid miatt? Elaludtál már társasozás közben, utána pedig egy szar alak nézett vissza a tükörből?

“Noha szegény és nyomorult vagyok, az én Uram gondoskodik rólam. Te vagy segítségem, szabadítóm; ó Istenem, ne késsél!”
Zsoltárok 40:18

Pakolunk, készülünk, ismét nagy út vár ránk. Irány Amerika! Vincének lábműtétje lesz Philadelphiában. Utálok pakolni! Utálok mindent újra és újra átgondolni, hogy biztosan ne maradjon itthon semmi! Belefáradtam. Egyszerűen nem megy. S hogy ne legyen annyira egyszerű a kép, előző nap ovis ballagás, találkozó még egy anyukával, akinek szintén kanülös kisfia van. Az előtte lévő napon még egy utolsó videót kellett megvágni, amit az oviban kértek. Az azt megelőző nap egy teljes őrület és rohanás: alvásterápiás céghez pótcsövekért, gyógyszertárba utazáshoz való munícióért, leadni egy kérelmet Vince otthoni emelőjének támogatására, felíratni a kórházban a következő félévi beszédszelepet, leszívókatétert, tápszeradagot és fodrász.
Aztán eljön az utazás reggele. Ilyenkor tudom igazán összepakolni a dolgainkat, mert a gépek, amivel Vince alszik, kellenek még éjjel, és azok a legnehezebbek, legnagyobb méretű dolgaink, így hát azokat kell a bőrönd aljára tenni. Már egy hete talált tárgyak osztályára hasonlít az étkező asztal, mert mindig odadobok valami apróságot, hogy itthon ne maradjon. Először a BIPAP gép jön, aztán a hozzá tartozó vizestartályt üzemelő gép, köhögtetőgép, inhalátor és pót-váladékszívó gép kerül a táskánkba. Így hát marad a szokásos forgatókönyv. Hajnali kelés, pakolás, Vince összekészítése és rohanááááááás!

Előttem van a kép, ahogy egyensúlyozok a nagy bőrönd tetején és mondogatom magamnak, hogy ennek már pedig be kell férni! Férjem nézi az eseményt és nyugodt hangon megszólal: vigyünk még egy plusz bőröndöt. Addigra már teljes káosz van a fejemben. Indulni kellene tíz perc múlva. Hisztizek… azt a bőröndöt ki fogja húzni? Vince kerekesszékkel utazik, és legyen még két nagy bőröndünk plusz három kisebb utazóbőrönd? Megadom magam. Igy lesz! Legyen, ahogy lenni tud, én már nem bajlódok ezzel, majd Isten valahogy megsegít bennünket.

“Mert annyi baj vett körül, hogy meg se számolhatom. Utolértek bűneim, a végét nem is látom. Számosabbak hajszálaimnál, és a szívem is elhagyott engem. Tessék Uram neked, hogy megments engem! Uram, siess segítségemre!”
Zsoltárok 40:13-14

Amikor erre a pontra eljutunk az életünkben, akkor van az igazi megváltás! Amikor már emberileg nem vagyunk képesek többet, akkor tudja Jézus megmutatni, hogy mire is hív bennünket. Végre elengedtük! Végre Isten átveheti! Halleluja! De jó, hogy nem rajtam múlik! Mert akkor nagyon össze lenne kuszálva minden körülöttem. Így viszont, hogy nap mint nap eljutok erre az átadós pontra, mindig megjelenik a Kegyelem!

“Várva vártam az Urat, és ő hozzám hajolt, meghallgatta kiáltásomat. Kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből. Sziklára állította lábamat, és megerősítette lépteimet. Új éneket adott a számba: Istenünk dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne.”
Zsoltárok 40: 2-4

Itt, ennél az átadós pontnál kell résen lenni! Itt, ennél a pontnál kell eljutni az örömig! Itt, ennél a pontnál aktiválódik Jézus megváltása! Itt, ennél a pontnál lesz igazi élet az életemben. Itt, ennél a pontnál leszek más, mint egy nem hívő ember. Itt, ennél a pontnál engedhetem el igazán a haragomat, szomorúságomat, fáradtságomat, dühömet! Itt, ennél a pontnál csípem el a saját törvénykező énemet és fogadom el Isten drága ajándékát: Jézus kegyelmét!

Tanulj meg eljutni az örömig! Örömhír=Evangélium! Örömhír=Jézus eljött, hogy átvegye a szomorúságodat, tehetetlenségedet! Örömhír=Eljutottál a pontig és felismered és átadhatod! Örömhír=Elvégeztetett!

Mondhatod és érezheted ezt is: De én imádkozom! Járok vasárnap templomba! Hiszek Jézusban! Hallgatok Istentiszteleteket a Youtube-on! Énekelek keresztény dalokat! Még sincs áldás az életemen…

Hadd kérdezzek valamit: az imádban, vagy akár a legnehezebb pillanatod után, eljutsz a szívedben az örömérzésig? Vagy úgy imádkozol és úgy beszélsz Istennel, mintha a megbánásod után még mindig sajnálnád, hogy ilyen helyzetben vagy? Ha ez utóbbit teszed, akkor nem vetted át az ajándékot! Nem aktiváltad az életedben Isten Kegyelmét! Valójában minden szomorúsággal és megbánással befejezett ima Jézus Krisztus meghazudtolása, mert nem fogtad fel, hogy Ő tényleg mindent elvégzett! Ezzel a hozzáállással egyet teszel: nem hiszel és törvénykezel magad felett! Ha törvényben vagy, akkor pedig nem lehetsz kegyelemben. Ez fizikai képtelenség! Ott, ahol világosság van, nincs helye a sötétségnek! Ott, ahol öröm van, nincs helye többé a szomorúságnak!

“Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek. Hadd mondhassák mindig, akik vágyódnak szabadításodra: Magasztaltassék föl az Úr!”
Zsoltárok 40:17

Otthon maradtak dolgok? Igen! Megoldódott, hogy pótolni tudjuk Amerikában őket? Igen! Kacagtam egy jót a bőröndön-egyensúlyozós szituáción? Igen!

“Sokat tettél értünk, Uram Istenem, csodáiddal és terveiddel. Nincs hozzád hasonló. Hirdetném és elbeszélném, de több az annál, semhogy fölsorolhatnám.”
Zsoltárok 40:6