Reggeli sürgés-forgás az utakon. Vezetek. Óvodába megyünk. Szól a mese az autóban. A kezem fogja ugyan, de a gondolataim elengedik kormányt. Cikázásba kezdenek, és már ott is találom magam az autópálya melletti büfében, 8 évvel ezelőtt, várandósan ahogy épp kihánytam a szendvicset, amiben főtt tojás volt. Visszakerülök a mostba, és megkérdezem magamtól: ez lehetett az oka, hogy Vince mozgásképtelen volt születéskor? Lehet, hogy szalmonellás volt a tojás? Nem kellett volna megennem! De hát kismamaként más is eszik szendvicset itt-ott. Nem láthatunk mindent előre – mentem fel magam.
Újabb időutazás következik. Nagy hassal, térdig vízben állok a garázsban. Anyukámmal próbáljuk menteni az apró dolgokat, hogy kiszárítsuk őket és ne kelljen mindent kidobni. Aztán ismét visszacsöppenek a jelenbe, megint kárhoztatom magam: nem kellett volna beleállnom abba a vízbe! Lehet, hogy ott, akkor, elkaptam valami vírust. Ó, biztos ez lehetett az oka, hogy Vince nem mozdította meg magát a terhesség alatt.
Aztán végre meghallom a zenét, kezem újra tudatosan rámarkol a kormányra, és elkezdem énekelni a dalt, ami a rádióból szól. Látom a visszapillantó tükörben, hogy Vince ütemre mozgatja a vállát és mosolyog. Együtt mozgunk a zenére. Aztán hirtelen kívülről látom magam és ráeszmélek, hogy merre is jártam és mit tettem az elmúlt visszaemlékezős percekben. Kérem Jézust, hogy sürgősen szabadítson meg ezektől a gondolatoktól, hiszen nincs már többé kárhoztatás! Úgy érzem, hogy a vádló gondolatok kiszárítják a számat, éhes és szomjas vagyok. Nincs megelégedésem. Megfigyelted már te is, hogy a gonosz mindig ugyanazzal a taktikával jön? Elrabolja az éléskamrádból az ételt, elrabolja a békédet, és újra meg újra a vádló gondolatokat ülteti el a szívedbe. Egy célja van vele: ne légy örömben, és minél távolabb legyél Istentől, az Éléskamrádtól! Bármilyen élethelyzetben képes megrabolni! Vádol téged vagy másokat!
Most viszont elcsíptem a betolakodót! Megvagy! A kárhoztatás egy pillanat alatt örömre vált, mert szívemben kimondom Jézus nevét, és lelkemmel tudom, hogy semmi értelme ennek a kárhoztatásnak! Jézus már mindent elvégzett, megszabadított ettől a tehertől! Megváltott most ebben a pillanatban, meg fog váltani a következőben és mindörökre!
Századmásodperc sem telik el, és jön a következő pillanat, amikor szükségem van a megváltásra, a tápláló ételre! Vezetek tovább, énekelek a zenére, ritmusra próbálok csettinteni. Ekkor azonban egy éles fájdalom nyilall az ujjam hegyétől egészen az alkarom közepéig. Sokízületi gyulladás – mormolom magamban. Aztán azonnal észreveszem, hogy ez pont ugyanaz a taktika, mint az előbbi visszaemlékezés volt. Korlát, amely elválaszt Istentől, magamtól, az élettől, a szabadságtól! A fájdalom nyilallása után, ráeszmélve az újabb csőbehúzásra, felismerve a gonosz ismételt támadását, csak mosolygok egyet hangosan és csettintés helyett elengedem a kormányt és két mutatóujjaimmal tekerek egy köralakot a ritmusra és érzem, hogy élek! Élek Jézus Krisztus megváltása által. Ezért született meg, és ezért ontotta ki a vérét! Ó Istenem, mennyire tökéletes a Te terved?
Este van, Vince nekem dől, ülünk az ágyában és olvasom neki a Gyerekbibliát. János evangéliumának 6. fejezete a téma. Egy képet látunk, ahol Jézus vízen jár. Épp megmenteni jött a tanítványait, akik a hullámokon hánykolódnak kis bárkájukban. Van egy kis ima ehhez a történethez, ami így szól: “Édes Istenem, nem fogok félni ha vihar közeleg, mert mindig velem vagy a viharban is. Ámen”
Vince elaludt. Leülök, hogy elolvassam ezt a részt a Bibliából. Isten lehet szeretne valamit elmondani nekem a ma átélt gondolati viharaim kapcsán. Megakad a szemem egy párbeszéden:
“Amikor meglátták a tengeren túl, azt kérdezték tőle: Mester, mikor jöttél ide? Jézus pedig így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert csodajeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből, és jóllaktatok.” János 6:25
Elkezdem ízlelgetni ezt a részt. Újra és újra elolvasom. Aztán Isten belekezd a tanításba.
– Nyelvtanórával indít. ‘Mi a kérdés?’ ‘Az, hogy mikor jöttél ide,’ válaszolom. ‘Mi a válasz?’ ‘Nem az, hogy ekkor vagy akkor, hanem az, hogy miért követik az emberek Jézust,’ felelem. ‘Helyes!’
– Osztályfőnöki óra következik. ‘Te is várod a csodát az életedben?’ kérdezi Isten. ‘Igen! Szeretném, ha Vince önállóan járna, tudna beszélni önállóan, játszhatna a többi gyerekkel szabadon,’ válaszolom. ‘Értem!’
– Irodalomóra van soron. Verselemzés a téma. ‘A szerző vajon miért nem a kérdésre válaszolt, amikor ezt a részt írta?’ Isten a szívembe adja a válaszokat: ‘Az emberek folyamatos csodákat várnak tőlem. Mindenki azzal van elfoglalva, hogy eredmények legyenek az életében. Megadom ezeket nekik, de nem ez a lényeg. El szeretném nekik mondani, hogy van sokkal nagyobb dolog a csodáknál! Az emberek hallani akarták volna Jézus válaszában, hogy azért került a másik partra hirtelen, mert vízen járt, csodát tett. Ő azonban egy sokkal fontosabb üzenetet szeretett volna elmondani. Azt, hogy a csodáknál százszor, ezerszer fontosabb az, hogy Jézushoz bármikor odamehetnek az emberek. Ő az Élő Kenyér, ehetnek belőle, jól lakhatnak és örök békességük lehet! Jézus a kulcs! Jézus a titok! Jézus az ajándékunk! Jézus az élet!’
”Akkor azt mondták neki: Uram, add nekünk mindenkor ezt a kenyeret! Jézus pedig azt válaszolta: Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jön, nem éhezik meg soha és aki hisz bennem, nem szomjazik meg soha.” János 6:34-35
