„Amint a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy vágyik utánad a lelkem, Istenem!” Zsoltárok 42:2
Érezted már azt, hogy minden a helyén van? Megízlelted már Isten békéjét, amely nyugtatja a szíved, és tudod, hogy minden épp úgy van jól, ahogy van az életedben? Ha nem, kérd meg Mennyei Apukádat, hogy tanítson meg ezt is megérezni, mert az életben nagyon fontos, hogy tudj meríteni a béke forrásából! Vannak olyan időszakok, amikor kiszáradt a szád, az életed egy nagy pusztaságnak tűnik, és ilyenkor kell a tiszta vízű forrásból egy korty!
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” Zsoltárok 51:12
Gyakran iszogatok ebből a forrásból mostanában, és a szívem tele van békével, örömmel. Azonban sokszor furcsán érzem magam, mert rájövök a külvilág reakcióiból, hogy engem sajnálni kell, mert nagyon nehéz sorsom van, hisz a gyermekem mozgáskorlátozott. Főleg most, hogy Vincét már többnyire nem babakocsiban tolom, hanem kerekesszékben, az emberek közé vegyülve azon kapom magam, hogy már látható jele van annak, hogy nekünk teljesen más az életünk. Skizofrén érzés, mert Isten mérhetetlen nagy békéjében élek, csinálok mindent a megszokott módon, járunk óvodába, ahol ugyanolyan mozgáskorlátozott emberekkel találkozom, akiknek ez a természetes. Aztán ha belibbenek a kerekesszékkel egy boltba, akkor rögtön látom az emberek reakcióiból, hogy hú, nagyon nehéz lehet nekünk és sajnálnak. (Ezen a ponton szeretném elmondani, hogy ha nem ebben a helyzetben lennék, az én első reakcióm is biztos az lenne, hogy sajnálatot mutatnék, persze jól titkolnám, hogy ne vegye észre az, aki kerekesszékben ül.)
De nem így van. Ebben a helyzetben vagyunk. Vince kerekesszékben van, én meg tolom őt. Nehézségek természetesen vannak az életünkben, de Jézus a szervizes ember, Ő az, aki megolajozza életünk fogaskerekeit!
Aztán persze jönnek a dolgos mindennapok. Sok támadás ér bennünket is! Főleg gondolati szinten vértezte fel magát a gonosz. Éjjel kipattanok az ágyból, megfordítom Vincét az egyik oldaláról a másikra. Hasító nyilallások szúrnak a tenyerembe. Alvás alatt nem mozdítottam már jó pár órája a kezem, ezért az ujjperceimbe felgyülemlett a víz és az feszít. Persze, hogy azt ülteti el az agyamba a gonosz, hogy ennek nem így kellene lennie! Nem ezt érdemled! Találj ki valamit és szabadulj meg ezektől a terhektől.
„Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság lelkei ellen, amelyek az ég magasságában vannak.”
Pál levele az Efezusiakhoz 6:12
Mással is próbálkozik a mérgezés nagymestere. Olyan mérhetetlen fáradtságot ad, hogy amikor Vince délután alszik, elszundítok én is és aztán meg ostorozom magam a tehetetlenségemért a mérgező szavaival. ‘Hé, jó idő van! Végre kint lehetsz a kertben és összefonódhatsz a természettel, te pedig alszol? Aktívan pihenhetnél, kihasználhatnád azt a másfél órácskát, és az bearanyozná a napodat.’
A megőrüléshez vezető utat sok beteg gondolat tarkítja. Ilyen például az is, amikor Vince fejlesztése kapcsán hirtelen nem is tudom, hogy hová kapjak. Mikor kerül ki a gégekanül? Vince lábát hogy lehetne hajlítani térdnél és bokánál? Hogyan tudnám megoldani, hogy emelni tudja a karját és taníthassam önálló evésre? Miért nem fejlődik gyorsabb tempóban a hangképzése? Idén nyáron mit találunk ki, hogy kerüljük a játszótereket, mert már nem tudunk közösen lecsúszni a csúszdán? Hogyan teszem be az autósülésbe, hogy a lábát ne üssem be?
Aztán persze ott vannak a múlt sérelmei és a jövő bizonytalan tényezői. Ezekkel is szívesen csőbe húz Mr. Mindentudó. Februárban volt 6 éves Vince, és ahelyett, hogy örültem volna, egy napig csak hol sírtam, hol meg visszafojtottam a sírást, mert csak a kórházi emlékek jutottak eszembe, és hogy mennyi szörnyű dolog történt. A jövőt illetően meg szabad keze van, hisz abba aztán senki nem lát bele, így könnyen ülteti belém a bizonytalanságokat: Vince, amikor nagykorú lesz, lehet, hogy nem is talál magának közösséget, ahol teljes értékű életet élhet? Elolvastat velem olyan újságcikket, ahol egy halmozottan sérült harmincas éveiben járó ember csak vegetál egy otthonban, stb…
Észrevettél ezekben a gondolatokban egy közös dolgot? Hmmm, jól el van rejtve az biztos…
Mindenki egyből rávágja erre, hogy az csak normális emberi igény, hogy ne szenvedjünk, hanem éljünk boldogan, és lássuk, ahogy gyermekeink is biztonságban élnek. Igen, Isten sok áldást és örömöt ad az életünkbe. De egy valamit tudnod kell! Jócskán vannak és lesznek próbatételek az életedben, mert Isten állhatatosságra is hív. Ha bízol Benne, a nehézségek közepette megmutatja a mindenhatóságát.
Válaszolva a kérdésre, az a közös ezekben a dolgokban, hogy minden énrólam szól. Én érdemlek jobbat! Én vágyom a nyugalomra a kertben! Én szeretnék egy egészséges gyermek édesanyja lenni! Én! Én! Én!
Amikor az ember evett a tudás fájáról, valójában ezt a mérget szívta magába. Minden csak egyedül róla szól. Ha másnak ad is, vagy jót cselekszik, akkor is elvár valamit cserébe. Szokták mondani, hogy legalább tiszteletet, vagy egy köszönömöt mondott volna valaki egy-egy jó cselekedetünk befejeztével. De ha bölcsességet kérünk Istentől, rájövünk, hogy ez a csavar az egészben. Állandóan mindig minden saját magunkról szól, mert a világ ura is így gondolkodik. Márpedig ha ő így igazgatja a világot, a benne élők sem gondolkodnak másképp. De ha rájössz erre a csavarra, a szabad akaratod útján dönthetsz másképp. Dönthetsz úgy, hogy nem e világ urára hallgatsz, hanem a Mindenség Urára, és a tökéletes szeretetet választod, amely nem vár el semmit.
Egyik nap imádkoztam, és elfogytak a szavak a szívemből. Csend lett és béke. Jézus megmutatta, hogy mire hív. Megmutatta, hogy hagyjak fel a folyamatos akarással, a kérdések megválaszolásával, az önostorozással. Csak nyugodjak Mennyei Apukám gondoskodó karjában. Hogy teszem be Vincét az autósülésbe? „Ne gondolkozz most, csak nyugodj az én békémben,” mondta megsimogatva a lelkem Jézus. Eldugul-e a gégekanül és ki kell cserélnie az óvónőnek, amíg nem vagyok ott? „Ne gondolkozz, csak nyugodj az Én békémben,” mondta szelíd gondoskodással Jézus. Nagyon jó volt időtlenül Vele lenni!
Aztán persze az ember visszazökken a fizikai valóságba, és észreveszi, hogy Isten gondoskodása nem csak abban merül ki, hogy megnyugtatja a lelket. Ő pontos tervet készít minden pillanatban. Összeszervez sok-sok embert, hogy legyen anyagi támogatásunk arra, hogy Vincét ne kelljen pakolgatni az autósülésbe. Már látótávolságban van az az autó, amelybe be tudom majd gurítani kerekesszékkel kisfiamat anélkül, hogy beütném a lábát valamibe, vagy összehúzná a görcs a kezemet.
Aztán elrángat hét közben úszni, azzal az ürüggyel, hogy mozgassam át az ízületeimet. Nagyon jól tudja, hogy nehezen hagyom Vincét az oviban, pedig már több nevelő is ellátja a gégekanüllel kapcsolatos feladatokat. 
Ő azonban este olyan fájdalmat ad a kezembe, hogy másnap rohanok úszni, és nincs lelkiismeret-furdalásom egy fikarcnyi sem, hogy mi van Vincével, vagy hogy ez nekem jár-e. Köszönöm a tökéletes gondoskodásodat Drága Istenem!
Na és ha valaki megállít, megkérdezvén, hogy mikor kerül ki a gégekanül? Csak mosolygok és azt felelem: Isten tervez!
„Ahogy nem ismered a szél útját vagy a csontok formálódását a terhes asszony méhében, éppúgy nem ismered Isten munkáját, aki mindent alkotott.” Prédikátor könyve 11:5
