„Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten a maga képére és hasonlóságára teremtette: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket. Megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik: szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó-mászó mindenféle állaton.” 1 Mózes 1:27-28

Ó Istenem, azt viszont nem mondtad, hogy az ember emberen uralkodjon. Vajon hogy dönthetnénk el, hogy Vincét újból megműttetjük vagy sem?

Fáradt vagyok. Tegnap jöttünk haza Hamburgból a gyermekkórházból. A lábam még mindig nem tart meg rendesen a 14 órás vonatozás után kialakult „tengeribetegség”-nek köszönhetően. Kora reggel imába szendergem magam és válaszokat várok Jézustól. Elmondom neki, hogy most nincs vészhelyzet úgy, mint Vince gerinc- vagy mellkasműtétje előtt, most egyszerűen az jár a fejemben, hogy az idei műtét-nélküliséget kihasználjuk-e arra, hogy eltávolítsák Vince gégekanüljét. Ez a dekanülálási folyamat nem bonyolult, mert egy pici műtéttel eltávolítják a kanül miatt a gége falára nőtt vadhúsokat, aztán pedig ha a seb begyógyult, kiveszik a gégekanült. Egy hétig figyelik a kórházban, hogy veszi-e rendesen a levegőt, a váladékot hogy köhögi fel stb., és aztán hazaengednek minket. A kérdés inkább a következő egy évre vonatkozóan vetődik fel: vajon ha elkap egy náthát, azt hogy vészeli túl? És képes lesz a váladékot felköhögni? Uram, ki vagyok én, hogy ilyen mértékű dolgok felől döntsek? Az orvosok, akik éveket tanulnak azért, hogy dönteni tudjanak ilyen éles helyzetben, ők is bizonytalankodnak, akkor én hogy jövök ahhoz, hogy döntsek? Korábbi gégetükrözések alkalmával pár percre kivették már Vince gégekanüljét, és az alatt az idő alatt szépen önállóan vette a levegőt az orrán és a száján. Ennek ellenére azonban senki nem vállalja a felelősséget, amit teljesen megértek, de akkor hol van az a pont, amikor én kimondhatom, hogy vágjunk bele? Aztán az ima után kisvártatva megjön az első válasz Istentől:

„Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el!” Habakuk 2:3

Németországba négyhavonta járunk kontrollra. Most is állítottak a kisfiúnk gerince mellett húzódó implantátumon, hogy lekövessék a testének a növekedését. Gégetükrözése is volt, mert kíváncsiak voltak, hogy a tavalyi mellkaskorrekciós műtét után fejlődött-e a tüdeje. A vizsgálat megmutatta, hogy a bal főhörgő még mindig nyomás alatt van, de ennek ellenére a teljes bal tüdejét átlélegzi. Isten újabb csodával ajándékozott meg minket! Ebben az évben nem terveznek Vincének semmilyen műtétet. Előreláthatólag 2018-ban lesz egy újabb mellkasműtéte. Ekkor ki fogják venni a mellkaslemezeket, vagy ha Vince állapota esetleg romlana, akkor újabb korrekciót hajtanak végre, és még két évig tartják bent a platina lapkákat. 2020-ban pedig újabb gerincműtét várható, hiszen addigra Vince olyan magas lesz, hogy a növelhető gerincrudat ismét ki kell cserélni, mert addigra fogja elérni a maximum nyújthatóságát.

Emlékszem, amikor Vince megszületett, egy olyan sebészt hívtak hozzá a kórházba, akinek szintén arthrogryphosis-szal (izomletapadással) született a gyermeke. Tájékoztatott minket, hogy ne izguljunk, a mostani állapot a legrosszabb, és ettől már csak mindig jobb lesz, mert fejlődni fog. Aztán odasúgta a fülünkbe, hogy saját gyermekét már 18-szor műtötték.

Jézus szabadságra hív bennünket. De vajon hogy találom meg a döntés szabadságát, ha a kisfiam élete a tét? Ha reális gondolkodással próbálom megoldani, akkor a biztosra megyek, maradjon a gégekanül és pihenjünk egy nagyot ebben az évben, mindenfajta műtét nélkül. Ha pozitív gondolkodással megyek neki, akkor ott találom magam, hogy minden nap mantrázom azt, hogy Vince egész télen nem volt beteg, óvodából sem dőlt ki a vírusok miatt, csak így tovább, menni fog! Isten azonban sokkal nagyszerűbb tervet kínál nekünk. Megmutatta már nagyságát a gerinc- és mellkasműtétek kapcsán. Ő azt mondja, hogy ‘bármilyen úton is járj, Én ott leszek veled és gondoskodom arról, hogy bármilyen élethelyzetbe is kerülj, az neked a legjobb legyen hosszú távon’. Valójában arra hív, hogy hozzak bármilyen döntést, mert Ő mindig velem lesz! Ez pedig már a szabadság! Egyszerűen nem lehet elrontani, ha az ember minden útján fogja Jézus kezét! Így hát továbbra is imádkozom, várok még további válaszokra, aztán tavasszal döntést kell majd hoznunk…

„Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi a gyümölcsét, és nem hervad el a levele, és minden munkájában eredményes lesz.” Zsoltárok 1:3

Szerinted ezek csak szavak? Ha kételkedsz, csak csukd be a szemed és képzeld el a következő helyzetet: Május van, a rododendronok mindenhol csodás színekben pompáznak Hamburg utcáin. Néhány nap múlva betöltöm a negyvenedik életévemet, és nem egy tavaszi városnéző túrán vagyok, hanem épp most tolják be a kisfiamat a műtőbe. A négyórás műtéten azt tervezik, hogy teljesen felnyitják a mellkast, eltörik a bordákat, és két platina lemezt tesznek be, hogy a szegycsont és a gerinc között lévő 0,9 cm-es szűk helyet megnöveljék. A váróban ülünk a férjemmel. Izzad a tenyerünk. Egyfolytában imádkozom. Megérkezik a mellkassebész, és elkéri a férjem mobilszámát. Azt mondja, ne várakozzunk itt, mert ez nagyon idegtépő, menjünk, pihenjünk, és majd felhív minket ha végzett. Elindulunk a kórházban lévő szülői szállásra, és a férjem szobájában leheveredünk az ágyra. 3,5 óra múlva álmunkból riaszt a főorvos telefonhívása. Közli, hogy a vártnál hamarabb végzett, minden rendben van, mehetünk a kisfiúnkért a műtő elé. Sok mindenről beszélgethetnénk most, de csak egyet kérdezek: el tudod képzelni, hogy miközben műtik a fiadat, te békésen szunyókálsz egy ultramodern hotelszobában puha ágynemű alatt?

„Békességben fekszem le, és el is alszom, mert egyedül te adod meg nekem Uram, hogy biztonságban lakjam.” Zsoltárok 4:9