“Maradjatok énbennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanem ha énbennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” János evangéliuma 15:4-5

Egy hétig nem voltunk iskolában. Vincének annyi váladéka volt, hogy fél óránként kellett gégekanült szívni, köhögtetni. Kettős érzés volt, mert hiányzott a megszokott hétköznapi lét, de ugyanakkor meg jól esett otthon lenni és nem rohanni sehová. Karácsonyi hangulat szállt meg február végén. Mint amikor esik a hó, szünet van, és a legnagyobb túra az utca tetejéig tart egy kiadós szánkózással. Régen, amikor még Vince nem kezdte el az ovit, sulit, az ilyen hetek fel sem tűntek, mert hónapokat töltöttünk kettesben a lakás fogságában. Most meg repülőset játszottunk, gondolatban elutaztunk Svédországba. Aztán akadályverseny jött: ki gyűjti össze a legtöbb csillagot? Jó volt békében és pihenésben otthon lenni, és jókat nevetni. Még azon is röhögtünk, hogy az egyik kezemmel fogom a váladékszívógép és a köhögtetőgép csövét, a másikkal meg majszolom a tojásrántottát.

Aztán elindultak újra a megszokott hétköznapok. Vince iskolában. Én ügyeket intézek és hallgatom a Bibliasulis hanganyagokat, hogy behozzam a kiesést. Közben sok emberrel beszélgetek, érdeklődnek, hogy miért nem voltunk iskolában. Aztán arra leszek figyelmes, hogy néhány nap eltelt, és hiába voltunk otthon egy teljes hetet, ismét fáradt vagyok, ismét elszállt az erőm, ismét megtalál minden negatív gondolat. Aztán hirtelen felismerésem támad: amíg otthon voltunk, nem beszéltem senkivel, játszottunk nagyokat, esténként meg reggelenként hallgattam az Istentiszteleteket felvételről. Most meg amikor látszólag minden rendben, hisz Vince nem beteg és nekem is több szabadidőm van délelőtt, most meg fáradt vagyok. Mi történik?

“Mert a bűn zsoldja a halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.” Pál Rómaiakhoz írt levele 6:23

Észrevetted, hogy minden nap meghalunk kicsit?

Jakab azt mondja, hogy vigyázz, mit mondasz ki, mert a nyelv tüzes kígyó és megmérgezi az egész testet és lelket. A Példabeszédek pedig azt, hogy minden féltett kincsednél legjobban a szívedet őrizd meg, mert abból indul ki minden gonoszság. Aztán meg Timótheus arról ír, hogy nem az rontja meg az embert, ami a száján bemegy, mert az úgyis az árnyékszékre jut, hanem az, ami a szájon kijön. Ilyen egyszerű lenne? Beszélgetek anyukákkal, tanárokkal, barátokkal, és elmondom nekik, hogy jaj, mennyi váladéka volt Vincének és fél óránként kellett szívni a gégekanült. Ez az igazi fertőzés: gondterheltség, fáradtság, saját dolgaim megmagyarázása, sajnálkozás. Aztán amikor észreveszem, rájövök ismét, hogy egy dolgom van: saját gondolataimat ki kell cserélni Isten gondolataira. Ez az egy gyógyszer van, ami tényleg hat! Amikor felismerem a fáradtságomat, rájövök, hogy a nyelvem hol járt el ismét, a szívemet hol találta meg a fertő, és már elő is veszem az igét. Fülembe teszem, hallgatom, és megnyugszom. Istenhez megyek, leteszem a terheket, és nyugalom áraszt el.

“Monda neki Jézus: én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki  él és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?” János evangéliuma 11:25-26

Észrevetted, hogy minden nap meghalunk kicsit, és minden nap fel is támadunk amikor Jézusnak átadjuk a terheinket?

A minap Ézsaiás 56. és 57. fejezeteit olvasgattam, és a szombati napról volt benne szó. Isten régen a zsidóknak előírta, hogy szombaton tilos bármit munkálkodni! Volt olyan, aki nem engedelmeskedett, és halálra kövezték emiatt. Nagyon komolyan vették régen a törvényeket. Most nem a törvény korszakát éljük, hanem a Kegyelem korszakát. De ez nem azt jelenti, hogy a törvények nem vonatkoznak ránk. Isten tudja mi a jó nekünk. Tudja, hogy ő állandó szombatot, nyugalmat akar adni nekünk. De mi nem fogadjuk ezt el, tenni és fizetni akarunk mindenért.

Ahogy én megfertőzöm magam a beszédemmel, ugyanúgy más is megfertőzi magát a beszédével. Körbenézek az ismerősök, barátok között, és mindenki oldalirányba tekinget és mondogat. Mindenki mást okol vagy saját magát. Mindenki másra irigykedik vagy épp elégedetlen vele. Vagy újra és újra leszúrja magát, hogy mennyire nem volt képes megcsinálni valamit. Betegség mindenütt, házasságok romokban, baráti kapcsolatok megszűnőben, mindenki azzal foglalkozik, hogy hogyan tudna megváltozni egy diétával, egy pszichológussal, egy utazással, egy új munkahellyel, egy új kapcsolattal, egy másik bármivel és bárkivel… Vajon miért felejtettünk el felfelé tekinteni? Miért csak magunkkal vagy másokkal vagyunk elfoglalva? Miért nem ragaszkodunk az Egyetlenegyhez, akiben minden gyógyír és megoldás ott rejtőzik?

Mellesleg paleo étrendet követek az ízületi gyulladásom miatt, de nem ez van az első helyen. Kisfiam csintalankodik az iskolában, mindenki azt gondolja, hogy milyen szülő vagyok, hogy nem tudom megnevelni, de nem ez van az első helyen. Barátok nehézségben vannak, és kiöntjük egymásnak a szívünket, de nem ez van az első helyen. Szüleimmel ritkán találkozok, és emiatt lelkiismeret-furdalásom van, de nem ez van az első helyen. Elkapnak a félelmek, hogy ha én már nem leszek, ki fog gondoskodni Vincéről, de nem ez van az első helyen. Férjem valamiért megharagszik rám, és aztán napokig gondolkodom, hogy hogyan lehetne ezt jóvá tenni, de nem ez van az első helyen. Éjjel, miután Vincét megfordítom, sajog a kezem meg a lábam a fájdalomtól, de nem ez van az első helyen.

Az első hely már foglalt! Istennek van fenntartva!

“Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” Pál Rómaiakhoz írt levele 8:38-39