“Mert az Úr szeme körbejár az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azoknak, akik teljes szívvel ragaszkodnak hozzá.” 2 Kórnika 16:9

Csend van. Legbelül csend van. Vincét fél órája tolták be a műtőbe. Elvágják a combcsontot, hogy a csípő vápájába vissza tudják fordítani a végét. Még elfoglaljuk magunkat hasznosan, épp összeszereljük a BIPAP gépet a hozzátartozó párásító szerkezettel. Gondosan összekészítjük a köhögtető géppel, az inhalátorral, és mindezt egy görgős asztalra tesszük a transzformátorral, hogy elvigyük az intenzív osztályra abba a szobába, ahová Vince fog érkezni műtét után.

Csend van. Átöleljük egymást férjemmel. Most már nem csak a gondolatainkat, de a kezeinket sem tartja fogva semmilyen pótcselekvés. Csend és béke van legbelül. Leülünk a kórházi fotelekbe. Egymásra nézünk, és nincsenek szavak, csak sóhajok. Várunk. Van még 3,5 óránk. Felajánlom férjemnek, hogy olvasok hangosan a Bibliából. 1 Mózes 39: József és testvérei története. Évek telnek el József életében, melyben szenvedés, nélkülözés és börtön vár rá. Aztán magas pozícióba jut a fáraó udvarában, elismert és megbecsült ember lesz. Annál a résznél, amikor József találkozik újra testvéreivel és végül apjával is, Isten megszólítja a szívemet. Elkezd potyogni a könnyem. Átérzem, hogy Józsefnek mennyire hiányzott a családja, mennyire vágyott apja, Jákob közelségére.

“Ekkor József már nem tudta tartóztatni magát a körülötte állók előtt, és fölkiáltott: Vezessetek ki előlem mindenkit! Nem is maradt senki nála, amikor megismertette magát a testvéreivel. Hangos sírásra fakadt, úgy, hogy meghallották az egyiptomiak, és meghallotta a fáraó háza népe is. Majd ezt mondta József a testvéreinek: Én vagyok József. Él-e még az atyám?”
1 Mózes 45:1-3

Isten ismét tanít valamit. Hirtelen férjem szívének féltő szeretetével dobban a szívem. Érzem, ahogy a férjem vágyakozik kisfiam után, és a kisfiam az apukája után. Belém hasít az a mély szeretet, amit apukám jelent nekem. Olyan távol van tőlem, mégis érzem nagy tenyerének forróságát, ahogy meggyurmázza a lábfejem hosszú hógolyózások után. Nem szavakról, tettekről, sokkal mélyebb kapcsolatról van szó. Aztán megértem Isten irántunk érzett szeretetének végtelenségét. Mennyire sokrétű, minden részletre kiterjedő! Atyai szeretet! Maga a Szeretet szeret! Nincsenek rá szavak… Az apai szeretet lehet ennek a képmása itt a földi érzések között, de most egy rövid pillanatra érzem a határtalan isteni szeretetet. Potyognak a könnyeim. Nem tudom elmondani férjemnek mi zajlik bennem. Pedig egyszerű: árad a Szeretet!

Isten által adott szeretetnek van egy ismérve: sokrétű! Az emberi szeretet néhány összetevőre tud csak koncentrálni egyszerre, de amit Isten ad, az annyira komplex, hogy szavakkal nagyon nehezen írható le. Most azért megpróbálkozom vele, mert túlcsordul bennem, és nem tehetem, hogy magamba zárom. Egy héttel vagyunk a műtét után. Hajnali 5 óra van. Vince szuszog, a BIPAP gép ütemesen fújtat a gégekanülre csatlakoztatva. Vince testén egy merev ortézis van, ami fémekkel van rögzítve a combjára rögzített ortézisekhez, hogy hatalmas terpeszben legyen a lába. Csípőműtét után fontos ez a pozíció, hogy ki ne forduljon a csípővápából a combcsont. A vádlijától a nagylábujjáig gipsz van, mert a lábfején bemetszéseket csináltak, hogy a talpa 90 fokos szöget zárjon a lábszárral, és később fel tudjuk állítani a talpára Vincét. Alszik. Mélyen alszik. Már ez önmagában Isten szeretetének megnyilvánulása felém, hisz ezekkel a kényelmetlen szerkezetekkel nehéz ellazulni. Pedig tudjuk, hogy nyugalmi állapotban tud gyógyulni a csont. Felkelek amíg még mély álomban van Vince, és sportcipőt húzok. Öt perc múlva kocogok a philadelphiai Benjamin Franklin Parkway-en. Futok a fák alatt, ahol anno Sylvester Stallone futott a Rocky című filmben. Fülemben szól egy otthoni istentisztelet hanganyaga, a nap épp kibukkan valamelyik felhőkarcoló mögül, mellettem elfut egy mókus. Mindeközben Vince békésen alszik a gépekkel. Férjem ott van a lakásban, de annyira fáradt, hogy csak 5 percenként tud rá ténylegesen odafigyelni, utána visszaszendereg. Isten azonban egy másodpercre nem veszi le a szemét rólunk. Gondosan ügyel a részletekre. Minden pillanatot tökéletesen megtervez és odaadja nekem tökéletes, határtalan, gondoskodó, az én lelkemnek szóló személyre szabott szeretetét.

”Nektek pedig a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva.” Lukács 12:7

El tudod ezt a helyzetet képzelni? 7 éve, amikor Vince megszületett, évek teltek el úgy a kórházból hazajövet után, hogy nem mertem lecsukni a szemem éjjel sem, nehogy egy másodpercre is magára hagyjam őt. A gégekanülbe bármikor bekerülhet egy váladékcsomó, ami eltömíti, és akkor azonnal szívni kell, mert különben nem jut be levegő. Csoda az, ami velünk történik! Isten szeretete annyira összetett! Vince otthon szuszog a géppel, én pedig fél órára elmegyek futni. Hogy tehetem ezt meg? Megtehetem, mert megtanultam, hogy nem én irányítom a légzését! Isten az, aki gondoskodik! Isten lehelete adja az életet! Isten az, aki Szeret!

Kisfiam visszakerült a 4 órás műtét után az intenzív osztályra. Félálomban volt. A gépek pityegtek, a BIPAP gép sóhajtozott, én csendben ültem és néztem az arcát. Amikor kinyitotta először a szemét, rám nézett és megkérdezte hol van apa. Mondtam neki, hogy itt van a szobában, csak lepihent a kihúzható ágyra. A válasz hatására lecsukódó szemében láttam a megkönnyebbülést, a megnyugvást, a békét egy másodpercbe belesűrítve, és már vissza is aludt.

Isten mindig ott van a szobánkban!

“Mert kegyelmed szemem előtt van, és hűségedben járok-kelek.” Zsoltárok 26:3